KÖLTÉSZETÉNEK, IRODALMI KAPCSOLATAINAK KITELJESEDÉSE
„Verseim alapja mindig valamilyen érzés, a kifejezésben azonban már az értelemnek is szerepe van. Költészetemben éppen e kettő, érzelem és intellektus szintézisének megvalósítására törekszem.”
(Csorba Győző)
Csorba Győző költészete József Attila bűvkörében indult, de hamar megtalálta saját költői stílusát, a költői alkatához illő hangot. A szép szó, a tiszta beszéd olyan alapértékek voltak számára, amelyek megjelentek már korai köteteiben is, de az igazi elmélyülést és kiteljesedést a hatvanas évek hozták meg. Kialakult a Csorba-vers típusa, melynek legfőbb erénye a tömörség. „Semmi fölösleg, semmi dísz” – vallotta. Míg verseit korábban főként a pécsi folyóiratok (Sorsunk, Dunántúl, Jelenkor) közölték, a Séta és meditáció című kötete (1965) óta legkülönbözőbb irodalmi folyóiratok és lapok adtak helyet rendszeresen írásainak, munkáiról pedig rendszeresen jelentek meg kritikák. Rónay György írta erről a kötetről a következőt: „…elejétől végéig mind fokozódóbb hangsúllyal, az élet iránt való mély erkölcsi felelősségtudat vonul végig: […] Szólamok és pózok nélkül, kendőzetlen őszinteséggel, aminek éppen egyszerűsége, hitelessége ad nagyságot és ragyogást.”
Az idő előre haladásával költészetében a humánus bölcsesség felerősödik. A megjelent önálló köteteiben – Lélek és ősz (1968), Időjáték (1972), Anabázis (1974), Észrevételek (1976), A világ küszöbei (1981), Simeon tűnődése (1983), Görbül az idő (1985), A szavak bolyhai (1988), Csikorgó (1995) – az emberi és művészi tapasztalat gazdagodott, a kifejezésmód egyszerűsödött, dísztelenebbé, szikárabbá vált. De az, ami egy költői magatartás alapvonását, a költő ars poeticáját jelenti, Csorba Győző költészetében állandó és maradandó. Ez a létkérdésekre való figyelésben, a belső egyensúlyra való törekvésben, a morális érzékenységben ragadható meg. Születés és halál, szerelem és elmúlás, szépség és romlás, változás és mozdulatlanság, bizonyosság és kételkedés, a megnevezés öröme és a kimondhatatlan szorongása – ezek azok a kérdések, melyek a költőt pályája kezdete óta mindvégig foglalkoztatták.
A költő legtermékenyebb periódusa az 1960-as évek közepétől az 1988-ig tartó időszak – alkotónapot, alkotói szabadságot kap, 1976-tól pedig nyugdíjas. Ebben az időben, a felsorolt verseskötetei mellett műfordításkötete, összegyűjtött és válogatott verseskötete is megjelent, sokféle díjat, elismerést kapott, amelyeket az 1985-ös Kossuth-díj koronázott meg.
Csorba Győző nevét az irodalomtörténet-írás hol a Nyugat harmadik, hol a negyedik nemzedékének tagjaival emlegette együtt. Jékely Zoltánnál, Rónay Györgynél, Weöres Sándornál három évvel fiatalabb, Pilinszky Jánosnál, Nemes Nagy Ágnesnél öt, illetve hat évvel volt idősebb. Ez a „besorolás” azonban megkérdőjelezhető, mert Csorba Győző nem publikált sem a Nyugatban, sem az Újholdban (ami Nyugat negyedik nemzedékének volt a fóruma).
Mégis, a budapesti írók-költők, művészek közül sokakkal már egészen korán, a negyvenes évek végén, 1947-48 telén, a Római Akadémián eltöltött fél év alatt kötött ismeretséget, barátságot. Weöres Sándort ugyan már előbb barátjának tudhatta, de ott ismerte meg annak feleségét, Károlyi Amyt, Lengyel Balázst és feleségét, Nemes Nagy Ágnest, Pilinszky Jánost, a kaposvári Takáts Gyulát és más művészembereket. Weöres Sándorral, Károlyi Amyval és Takáts Gyulával mindvégig megmaradt a barátság. Többször ellátogattak Pécsre és levélben is többször megkeresték egymást. Rajtuk kívül is megfordultak országos hírű író-költőtársak Pécsett a Jelenkor szerkesztőségében, ahol Csorba már a hatvanas évek elején is sokszor találkozott velük.
Csorba a pécsi irodalmi élet egyik fő alakítója volt, minden pécsi irodalmi folyóirat szerkesztésében jelentős szerepet vállalt. 1965-ben ugyan elhagyta a Jelenkort (Tüskés Tibor főszerkesztő menesztése miatt), de 1977-től visszatért a szerkesztőbizottságba, s amíg munkaképes volt, már nem hagyta el azt.
Fiatalok patronálására is mindig maradt ideje. Nemcsak Bertók László Pécsett maradásában és költői fejlődésében volt szerepe, hanem segítője, előszóírója volt a Fél korsó hiány című antológiának is, amelyben Csordás Gábor, Meliorisz Béla, Parti Nagy Lajos és Pálinkás György mutatkoztak be.
A költő 1948 óta tagja volt a Magyar Írószövetségnek, 1976-tól pedig a Magyar Írók Szövetsége választmányának is. Rendszeres résztvevője volt az írótalálkozóknak, ahol beszélgethetett régi költő-írótársaival, barátaival. Ünnepi könyvheti megnyitók, dedikálások állandó vendége volt, sok író–olvasó találkozó résztvevője, költészetnapi, egyéb irodalmi rendezvények meghívottja, így szinte az egész élő magyar irodalommal kapcsolatba került.
Barátai között számosan voltak más művészeti ágak képviselői is. Régi barátság fűzte a zenész Takács Jenőhöz, a festőművész Martyn Ferenchez, aki több portrét is készített róla. A pécsi születésű festőművész, Gyarmathy Tihamér 1983-as kiállításán Csorba mondott megnyitó beszédet, ahol jelen volt Szokolay Sándor zeneszerző is. A pécsi színházi életbe is bekapcsolódott, három drámafordítása közül kettőt be is mutattak. (Hauptmann: A patkányok és Eschner: Gergő király). Budapesti színművészekkel is kapcsolatban állt: Csákányi László, Bessenyei Ferenc, Gáti József, Sinkovits Imre, Major Tamás, Vallai Péter… hosszú azok sora, akik tolmácsolták verseit.
Hetvenötödik születésnapja alkalmából barátai, tisztelői ünnepelték.
