SAJÁT KÖTETEI, MŰFORDÍTÁSAI

csorba100_rollup06_korr0510-85.pdf

Csorba Győző már tíz éves korában írt verseket. Kamaszfejjel beleszeretett Adyba, abban az időben versei az ő igézetében születtek. A költői eszmélést József Attila műveivel való találkozás hozta meg számára. Példaképének, igazi elődjének is őt tartotta. Az ő halála miatt érzett fájdalom hatása alatt írta a magyar költészet egyik első, József Attilát sirató versét, melyet az 1938-ban Mozdulatlanság címmel megjelent első verseskötetébe is beválogatott.

Csorba Győző már tíz éves korában írt verseket. Kamaszfejjel beleszeretett Adyba, abban az időben versei az ő igézetében születtek. A költői eszmélést József Attila műveivel való találkozás hozta meg számára. Példaképének, igazi elődjének is őt tartotta. Az ő halála miatt érzett fájdalom hatása alatt írta a magyar költészet egyik első, József Attilát sirató versét, melyet az 1938-ban Mozdulatlanság címmel megjelent első verseskötetébe is beválogatott.

Csorba harmadik példaképének Weöres Sándort tartotta, akivel barátok voltak, s aki az ifjú költő, Csorba korai verseit elolvasta, „osztályozta”, véleményt mondott róluk.

Öt évvel később, 1943-ban jelent meg a költő második kötete, A híd panasza. A kötet verseiben új hang dominál. Filozofikus, az emberi létezés legalapvetőbb kérdéseit körüljáró, Istennel, halállal, szerelemmel foglakozó versek sorjáznak elénk. Csorba mércéje már fiatalon a „mindenséggel mérd magad József Attila-i igény lett, s emellett élete végéig kitartott. Rónay György a kötetről írt kritikáját így fejezi be: „Komoly költő, igazi költő.”

Harmadik kötete, a Szabadulás 1947-ben jelent meg. A költő hangváltásában, befelé fordulásában, „szürrealizmusában” szerepet játszottak a kor, a háborús évek megrendítő élményei. A kötetben emléket állít a gyermekkori nyaralások színhelyének, Dunaszekcsőnek, a Dunának, a hajdani barátoknak és búcsúzik saját ifjúságától.

1955-ben megjelenő könyve, az Ocsúdó évek visszatekintő, önéletrajzi költemény. Szépítés nélkül néz szembe életének első tíz esztendejével, a gyermekkor megrendítő élményeivel. „Megrázó és igaz alkotás” – írta róla Fodor András.

Az Ocsúdó éveket nem számítva újabb önálló kötetének megjelenéséig több mint tíz év telt el. Visszavonulása, hallgatása az ötvenes évek irodalmi és politikai viszonyainak következménye volt. 1959-ben látott napvilágot A szó ünnepe című kötete, melynek nyitó verse, a Béke az egész kötet alapgondolatát összefoglalja. „Békességet akarsz? / Küzdj hát magad is érte!” A költemény a „férfikor lírája”. (Tüskés Tibor)

Csorba Győző költészete a hatvanas évek második felében indult igazán virágzásnak.

1965-ben Séta és meditáció, 1969-ben Lélek és ősz címmel jelent meg kötete. A kritika alaphangja az egyöntetű elismerés volt. Hogy mit jelentett számára Pécs, a szülővárosa, arról a Séta és meditáció című versében így vall: „Ó bűvölő város, sokarcú, / ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy… / Nekem: A VÁROS mindörökre”.

A válogatott verseinek 1970-ben kiadott A lélek évszakai című kötete lényegében a költő 1968-ig írt minden művét tartalmazza.

A hetvenes évektől könyveinek megjelenése rendszeressé vált, általában két-két év termését adta közre egy kötetben (Időjáték, 1972; Anabázis, 1974; Észrevételek, 1976). A kötetekben a Csorba-versek leghangsúlyosabb szava az „élet”, a költő cselekvésre, tettre, az élet vállalására biztat.

1978-ban Összegyűjtött verseit a Magvető Kiadó jelentette meg.  

A világ küszöbei (1981) négy év (1977-1980) termését tartalmazza.

A Simeon tűnődése (1983) című kötetében költészetének legfontosabb témái ­– az idő, az elmúlás, a természet, a test és lélek vitája szerepelnek hangsúlyosan.

A Görbül az idő (1985) a fokozatosan gazdagodó költői pálya újabb kiemelkedő állomása.

(Mindhárom kötetet kiadói nívódíjjal jutalmazták!)

A Vissza Ithakába (1986) című válogatott gyűjteményből megismerhető az egész addigi Csorba-életmű. A költő számára a valóság – a család, a kertje – mindig fontos volt, de verseinek visszatérő fő kérdései az emberi lét értelmét – születés, szerelem, istenhit, elmúlás, halál – kutatják.

Hetvenkét éves volt, mikor megjelent A szavak bolyhai (1988) című kötete, melyről Tüskés Tibor így ír: „Csorba Győző öregkori lírája Arany János, Babits, Kosztolányi, Illyés halál-verseinek, elmúlás-költészetének magasába emelkedett.”

A Szemközt vele (1991) című versgyűjteményben folytatódik az önvizsgálat, a fogyatkozó remények sorolása. Verseiben már a halállal, a rejtélyes ismeretlennel néz szembe, folyamatosan vitázva vele, ám mindvégig megőrizve méltóságát, bölcsességét, tisztánlátását.

A költői pálya utolsó négy-öt évének verstermését tartalmazza a Csikorgó (1995), melynek versei már jórészt a betegséggel folytatott küzdelemben keletkeztek. Csorba Győző már nem vehette kezébe a könyvet, ami halála után két héttel jelent meg. A Csikorgóban Szekrényfiók címmel külön ciklust alkotnak a korábbi kötetekbe fel nem vett, részben még az ötvenes években született darabok.

Csorba Győző tizenöt hátramaradt kéziratos füzetéből állította össze Bertók László a Hátrahagyott versek (2000) című kötet anyagát. A válogatásba azok a művek kerültek be, amelyek addig csak folyóiratokban, lapokban jelentek meg, valamint azok, amelyeket a költőtárs-jóbarát, Bertók László késznek tartott, vagy töredék voltuk ellenére gondolataikkal kapcsolódtak a Csorba-életműhöz.

A költő műfordítói munkássága is nagyon gazdag. Sok ezer verssort fordított magyarra. Még nem volt huszonöt éves, amikor a 12. századbeli ófrancia költő, Hélinant: Halál versei című gyűjteményének magyar tolmácsolására vállalkozott. 1940-ben jelent meg.

Az ötvenes években – mivel saját műveinek megjelenését az akkori irodalompolitika nem támogatta – fordítói munkássága teljesedett ki. Ekkor készültek Carmina Burana-, Dante- és Goethe-fordításai, ekkor ültette át magyarra Brecht Válogatott verseit. Fordítói munkája közben sok barátot szerzett, köztük Kálnoky Lászlót, Rákos Sándort, Rába Györgyöt, Szabó Edét. (A Faust II. része 1959-ban jelent meg Csorba fordításában, a Kálnoky László-féle fordítás után három évvel.)

Válogatott versfordításainak gyűjteménye, a Kettőshangzat 1976-ban jelent meg. A kötetben latin, olasz, francia, szovjet, finn, norvég, német költőket vonultat fel az ókortól napjainkig.

Két Janus-kötetet is összeállított, a Janus Pannonius válogatott munkái címűt (1982) és a Pajzán epigrammákat (1986). (Ez utóbbit is kiadói nívódíjjal jutalmazták.)

A költő halála után három évvel, 1998-ban Drámafordítások címmel megjelent az általa korábban lefordított három dráma.

Csorba Győző legfontosabb műfordító elve az eredeti szöveghez való hűség. Fordításai az eredeti művekkel egyenrangúak, kritikusai a legjobb magyar fordítók közé sorolják.

Mindezeken túl, számtalan antológiában jelent meg, verseit megzenésítették és több idegen nyelvre is lefordították.

Hélinant de Froidmont: A halál versei.
[ford.: Csorba Győző].
Pécs, 1940.
Csorba Győző: A híd panasza. Versek.
Pécs, 1943.
Csorba Győző: Ocsúdó évek. Önéletrajzi költemény.
Pécs, 1955.
Csorba Győző: Séta és meditáció. Versek.
Budapest, 1965.
Csorba Győző: Kettőshangzat. Válogatott versfordítások. Budapest,
1976.
Csorba Győző: Összegyűjtött versek.
Budapest, 1978.
Csorba Győző: Vissza Ithakába.
Válogatott versek. Budapest, 1986.
Csorba Győző: Csikorgó. Versek.
Pécs, 1995.
Csorba Győző: Hátrahagyott versek (1962-1993).
Pécs, 2000.

Leave a Reply

    © 2016 Csorba Győző Könyvtár
    %d bloggers like this: