„…elment egy nagy nemzedék egyik utolsó képviselője, és elveszítettük mértékadó mesterünket, akinek figyelme, tanácsai és példája nélkül az az irodalom, melynek ő maga is több mint fél évszázad óta szellemileg és intézményei révén egyaránt tevékeny részese volt, ugyanígy soha nem születhetett volna meg, ugyanebben a formában huzamosabban nem maradhatott volna fenn. Gyászoljuk a nagy költőt, s emellett igaz barátunkra, hűséges segítőnkre, a Jelenkor meghatározó munkatársára emlékezünk.”

 (Részlet a Jelenkor nekrológjából)

(tovább…)

Csorba Győző gyakran beszélt arról, hogy féléves római tartózkodását leszámítva egész életében soha nem töltött hosszabb időt szülővárosán kívül. Budapestre szerkesztőségekbe, kiadókba sem járt. Ennek a helyhez kötődő magatartásnak, hűségnek és ragaszkodásnak a költői életmű szempontjából előnyei és hátrányai egyaránt voltak.

(tovább…)

Csorba Győzőről sok kötet, tanulmány, kritika jelent meg, ő maga is sok nyilatkozatot adott, kritikákat, emlékezéseket, vallomásokat írt, 1947-1948-as római tanulmányútjáról naplót vezetett, emlékeiről beszélgetős kötetet adott ki.

(tovább…)

Csorba Győző könyvtárának jelentős része a neki ajánlott kötetekből áll, korának költői, írói Pécsről és az ország minden részéből küldtek neki műveikből, s Csorba viszont, nekik. A sok-sok könyvből néhányat tudunk csak kiemelni. (tovább…)

Csorba Győző már tíz éves korában írt verseket. Kamaszfejjel beleszeretett Adyba, abban az időben versei az ő igézetében születtek. A költői eszmélést József Attila műveivel való találkozás hozta meg számára. Példaképének, igazi elődjének is őt tartotta. Az ő halála miatt érzett fájdalom hatása alatt írta a magyar költészet egyik első, József Attilát sirató versét, melyet az 1938-ban Mozdulatlanság címmel megjelent első verseskötetébe is beválogatott. (tovább…)

„Könyvek ezrei között, képletesen a világ múltbéli és jelenkori legnagyobb szellemeinek társaságában végigélni egy egész életet: lehet-e ennél nagyobb öröm? Ha bíztató szavakat kellene mondanom kedvüket vesztett fiatal könyvtárosoknak, […]  kétirányú hűségre hívnám fel figyelmüket: hűségre olvasóik és hűségre a hozzájuk könyveik révén hűséges szellemóriások iránt.”

(Csorba Győző)

(tovább…)

„Verseim alapja mindig valamilyen érzés, a kifejezésben azonban már az értelemnek is szerepe van. Költészetemben éppen e kettő, érzelem és intellektus szintézisének megvalósítására törekszem.”

(Csorba Győző)

(tovább…)

„Pogány szentkép: középen lebegek,

négy nő fog át és tart a föld felett.

Ha olykor boldog lennem lehetett:

őket illeti köszönet.”

(Családi följegyzések)

  (tovább…)

„De ha megszólalt, kitűnt, hogy kész véleménye van mindenről, ítélete óhatatlanul telibe talált, kritikája pedig bölcs vala. Lehet, hogy belsőleg sokat vívódott, szellemileg azonban – máig tartom – a leghiggadtabb, kiegyensúlyozottabb volt közöttünk…”

 (Várkonyi Nándor: Pergő évek)

(tovább…)

„Szeressék és olvassák a verset! A vers annak az ijesztően kevés és egyre fogyó erőnek vigasztalóan szépséges megjelenése, ami még humanizál és a humánumot (az emberi méltóságot) őrzi. Aki a verset szereti, és olvassa, nem a költő, hanem a saját legszemélyesebb érdekeit szolgálja.”

(Csorba Győző)

(tovább…)